Hírolvasó

Kiégtek a kaszálók, bajban az állattartók

Behir.hu - 2 óra 56 perc
Az idei aszály minden eddiginél súlyosabban érinti a Békés vármegyei gazdálkodókat. A csapadékhiány miatt a kaszálók jelentős része teljesen kiégett, így a szálastakarmány-termés a megszokottnak csupán töredéke. A kialakult helyzet az állattartók számára komoly nehézségeket okozhat, hiszen a téli takarmány biztosítása jelentős többletköltséggel járhat.

Már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója

Behir.hu - 3 óra 44 perc
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető. A kormány előreláthatólag az október 1-31. időszakot határozza meg a költségvetési törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztésére - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

Mesterségességük címere... – Az AI-t minden korosztálynak ismernie kell!

Behir.hu - 4 óra 19 perc
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Andragógiai Nyári Akadémiát, amelynek középpontjában idén a mesterséges intelligencia állt. A programnak a TIT Körösök Vidéke Egyesület adott otthont, ahol négy előadás és egy kerekasztal-beszélgetés várta az érdeklődőket.

Hasznos és élvezetes időtöltés - nyári tábor a BRSE-től

Behir.hu - 5 óra 1 perc
Közelebb a természethez jelmondattal egyhetes röplabda nyári tábort tart a BRSE a Dobozi úti akadémián. A táborozó gyerekek sportolnak és különböző szabadidős programokon vesznek részt az egyesület munkatársainak felügyeletével.

Kiraboltak egy nőt Békéscsabán, négy órán belül őrizetbe vették a tettest

Behir.hu - 5 óra 44 perc
Kiraboltak egy nőt Békéscsabán. Miután bejelentést tett, a rendőrök rövid idő alatt azonosították és előállították a gyanúsítottat. Egy kivételével a nőtől elvett arany ékszereket, illetve a telefont is megtalálták.

Broadway hangulat a Csabagyöngyében – Ismert musical dallamok csendültek fel

Behir.hu - 6 óra 30 perc
Szerda este folytatódott a STÉG Klasszik elnevezésű programsorozat a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében. A Broadway a Stégen című esten a musical irodalom legismertebb és legkedveltebb dallamai csendültek fel az NR Produkciós Iroda művészeinek jóvoltából.

Szvitán Szandi sikertörténete: életmódváltással 140-ről 70 kilóra fogyott

Behir.hu - 7 óra 6 perc
A látványos átalakulása mögött két év kitartó munka áll. Szvitán Alexandra személyi edzője, Wolf Tamás szerint a siker titka nem egy csodadiéta, hanem a teljes életmódváltás.

Padlásról az új piactérre – Közösségi vásár Füzesgyarmaton

Behir.hu - 7 óra 39 perc
Akinek Füzesgyarmaton van otthon olyan ruha, könyv, játék, lakásdekoráció vagy egyéb használati tárgy, amelyre már nincs szüksége, de még jó állapotú, a közösségi vásáron eladhatja. Ma még lehet jelentkezni.

A Szalay-kúria történetét az MCC Békéscsabai Képviselete írja tovább

Behir.hu - 8 óra 31 perc
Kiállításmegnyitó, tablóavatás és egy kerekasztal-beszélgetés várt azokra, akik az MCC békéscsabai képzési központjába látogattak a szervezetnek otthont adó Szalay-kúria több mint 100 éves történelmét és egykori tulajdonosainak, a Szalay família életútját megismerni. Megelevenedett a múlt a jelenben!

Az iskolakezdési támogatás első részletét augusztusban utalják a rászorulóknak

Behir.hu - 9 óra 33 perc
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Választási közlemény a békéscsabai időközi önkormányzati képviselőválasztásról

Behir.hu - 9 óra 50 perc
A Helyi Választási Iroda vezetőjének, dr. Bacsa Vendelnek a közleményét a békéscsabai időközi önkormányzati képviselőválasztásról az alábbiakban olvashatják.

Ítéletet hirdettek a kétegyházi családi csetepaté vádlottjainak ügyében

Behir.hu - 10 óra 44 perc
Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emeltek vádat kettő kétegyházi illetőségű és egy újkígyósi férfi ellen a Gyulai Törvényszéken. Az előkészítő ülésen megjelent három vádlott beismerte bűnösségét a csoportosan, felfegyverkezve, társtettesként elkövetett garázdaságban.

Mézillat és tradíció Dobozon – Érkezik a XVIII. Dobozi Mézes Fesztivál

Behir.hu - 11 óra 30 perc
Hétvégén ismét ünnepi köntösbe öltözik a Dobozi Kastélypark, hiszen július 4-én és 5-én rendezik meg a vidék egyik legkedvesebb hagyományőrző eseményét, a XVIII. Dobozi Mézes Fesztivált, amely a Kulturális & Sport Napokkal, valamint a XVI. Dobozi Fogathajtó Emlékversennyel összefonódva garantál nagyszerű kikapcsolódást.

Kinevezést vettek át a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai

Behir.hu - 12 óra 29 perc
A Készenléti Rendőrségen vehettek át kinevezést, elismerést szerdán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Mozdonyok Nagy Napja Szarvason

Behir.hu - 12 óra 39 perc
Minden sín Szarvasra vezet július 12-én – különleges mozdonyok lepik el a Mini Magyarország makettparkot!

Parlagi sasfiókákat gyűrűztek a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Behir.hu - 13 óra 23 perc
A közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Parkban parlagi sasfiókákat gyűrűztek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai.

Tippek esővíz gyűjtéséhez

Behir.hu - 14 óra 13 perc
Ha eddig elodáztuk az esővízgyűjtést, akkor most már biztosan itt az ideje, hogy elkezdjük okosan gyűjteni, majd felhasználni a kertben.

Július 1-jétől a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági bankszámlák díjai

Behir.hu - 15 óra 19 perc
Július 1-jétől a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági bankszámlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat. A szerencsésebbeknek most nem nő a bankszámlaköltsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.

Hírek

Cím
2026 szmsz mòdosìtàs rendelet

2026 szmsz mòdosìtàs rendelet

2026 rendelet 1melléklet

2026 rendelet 1melléklet

2026 szociàlis rendelet

2026 szociàlis rendelet

1.2026 költsègvetès rendelet mellèklet

1.2026 költsègvetès rendelet mellèklet

2026 költsègvetès rendelet

2026 költsègvetès rendelet

Jegyzőkönyv 2026.03.03.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2026. március 03-án 08.00 órai kezdettel…

Jegyzőkönyv 2026.01.26.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2026. január 26-án 07.00 órai kezdettel…

Jegyzőkönyv 2025.12.16.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2025. december 16-án 16.00 órai kezdettel…

Bélmegyeri vadaskert környezetvédelmi engedélyének felülvizsgálati és módosítási eljárása kapcsán közlemény eljárás megindításáról

Bélmegyeri vadaskert környezetvédelmi engedélyének felülvizsgálati és módosítási eljárása…

Vadaskert kérelem

Vadaskert kérelem

Oldalak