Hírolvasó
Székesfehérváron folytatja szolgálalatát a Gyulai Baptista Gyülekezet pásztora
A hétvégén búcsúztatta lelkipásztorát a Gyulai Baptista Gyülekezet. Merényi Zoltán ezután Székesfehérváron folytatja szolgálatát.
Sipka Mariann és Kiky a világ élvonalában
Döntős lett a közelmúltban, a portugáliai FCI Agility European Open versenyen a békéscsabai hölgy és a kutyája. Sipka Mariann és sheltie fajtájú Kiky fantasztikus teljesítményt nyújtott: két hibátlan egyéni futammal a 153 indulóból, összetettben 10. lett. Ez a szép eredmény bejuttatta őket a fináléba, ahol a verseny legjobb agility párosai között képviselhették Magyarországot.
Csak a kerítés állította meg az ittasan a kerékpárúton autózó vésztői fiatalt
Jogosítványa sem volt annak a fiatalnak, aki még áprilisban kötött el az utcáról egy autót, majd addig furikázott vele, míg egy kerítésnek nem ment.
Egy ponttal tért haza a szezonnyitóról az Előre
A vasárnapi fordulóval elrajtolt a labdarúgó Merkantil Bank Liga 2025/2026-os szezonja. A Békéscsaba 1912 Előre idegenben kezdte a pontvadászatot, a Soroksár SC vendégeként. A lila-fehér gárda az első félidő végén egygólos hátrányba került riválisával szemben, Zsolnai Richárd 64. percben lőtt góljával azonban pontosztozkodásra késztette fővárosi ellenfelét.
Várandós élettársát kényszerítette prostitúcióra egy békési férfi
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként a kiszabott büntetés helybenhagyását indítványozta azzal a Békés vármegyei férfivel szemben, aki a várandós élettársát prostitúcióra kényszerítette, emellett rendszeresen bántalmazta is.
A lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Szélkiáltók szedegetik a sáskákat a kardoskúti gyepeken
Ezen a nyáron is szép számban találkozhatunk átnyaraló nagy pólingokkal a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó környékén. A szikes gyepeket járva szorgalmasan kutatnak a rovarok után, elsősorban a sáskákat és a tücsköket keresik.
Nincsen rózsa tövis nélkül, de öldöklő aszat sem
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén általában július közepétől egészen szeptemberig gyönyörködhetünk a védett öldöklő aszat látványos, halvány rózsaszín virágzatában.
KIM: Érkeznek a mikrotanúsítványok a szakképzésbe is
A szakképzési törvény végrehajtási rendeletének legfrissebb módosítása újabb lépést jelent a rugalmasabb, hatékonyabb és munkaerőpiac-orientált szakképzési rendszer további erősítésének érdekében. A módosítás egyik kiemelt eleme a szakképzési mikrotanúsítványra vonatkozó részletszabályok bevezetése, amelyek lehetővé teszik, hogy a képzések gyorsabban és célzottabban reagáljanak a gazdaság változó igényeire.
Az aprócska erdők is értékes élőhelyek
A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Dévaványai-Ecsegi pusztákon csak néhány kisebb erdőfolt található. Ezek az apró zöld szigetek azonban számos természeti értéket rejtenek.
Nem ismer határokat a rendőri együttműködés
Hét héten át hat magyar közlekedési rendőr lát el szolgálatot Romániában – Arad, Bihar és Szatmár megyék területén – a helyi hatóságokkal együttműködve.
Bababuli a vízben – megnyílt az első baby spa Békéscsabán
A babákat és szülőket segítő rendszer ezzel 28 sikeresen működő üzletet tudhat maga mögött.
Egyre több turistabarát kezdeményezés indul Gyulán
Gyula kiváló turisztikai adottságokkal rendelkezik: gazdag történelmi múlt, pezsgő kulturális élet, sokszínűség. A város híres fürdőhely, valamint minősített gyógyhely is, a látogatók száma pedig rendkívül magas. Több érdekességről, turistabarát kezdeményezésről számolt be lapunknak a Gyulai Turisztikai NKft. ügyvezetője.
Egyszerre fogyasztó és elosztó: kábítószer-fuvarozás drogért cserébe
Fuvarozásért cserébe kapta a drognak minősülő kristályt egy férfi Orosházán. A dílernek ugyanis nem volt jogosítványa, így gyorsabb és kényelmesebb módját választotta a közlekedésnek. Mikor a rendőrök rajtuk ütöttek, éppen egy fogyasztónak vittek utánpótlást.
Az első versenynap repülés nélkül marad – Élőben jelentkeztünk a reptérről
Szombaton indították útjára Békéscsabán a XXIII. Vitorlázórepülő Európa-bajnokságot, ahol vasárnap indultak volna a megmérettetések, azonban a légköri viszonyok ezt megakadályozták. Élőben közvetítettünk a Békéscsabai Repülőtérről, erre számíthatnak a verseny minden napján.
Hírek
Cím | |
---|---|
Fáklyás felvonulás |
Szeretettel várunk mindenkit a hagyományos fáklyás felvonulásra. |
Faluhelyi Balázs és Horváth József közös tárlata |
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt két fiatal,… |
Szülők bálja 2015. 04. 11 | |
Családtámogatási ellátások változásával kapcsolatos tájékoztató |
A kormányhivatalokhoz kerülnek 2015. április 1-jével a családtámogatási… |
Bélmegyer község |
… |
Teremkupa 2015-03-14. (díj átadás és vacsora) |
Bélmegyer Oktatásáért-Művelődéséért-Kultúrájáért Közalapítvány által rendezett Teremkupa 2015-… |
Teremkupa 2015-03-14. (díj átadás és vacsora) |
Bélmegyer Oktatásáért-Művelődéséért-Kultúrájáért Közalapítvány… |
Nőnap 2015. | |
Tájékoztatás szociális ellátásokról |
TÁJÉKOZTATÁS FOGLALKOZTATÁST HELYETTESÍTŐ TÁMOGATÁS, GYERMEKFELÜGYELETI TÁMOGATÁS,… |
A békéscsabai Napsugár Bábszínház karácsonyi előadása |