Hírolvasó

A Hajrá Békéscsaba-frakció is értékelte a múlt csütörtöki közgyűlést

Behir.hu - 2 óra 36 perc
Sajtótájékoztatón értékelte a Hajrá Békéscsaba-frakció a legutóbbi közgyűlés határozatait, döntéseit. Szó esett a csabai mikrovállalkozásoknak megítélhető támogatásról és a vármegyeszékhely ifjúságát érintő döntésekről.

Idén eggyel több szegyás ballagott

Behir.hu - 3 óra 17 perc
Vállukra vették csütörtök délelőtt a tarisznyájukat a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium végzősei. A diákok először, s egyben utoljára léptek be az iskola összes tantermébe, ahonnan az udvari ünnepségre érkeztek, itt több százan várták őket. Idén 120-an (plusz még valaki, de az ő nevét lejjebb áruljuk el) ballagtak el az iskolából.

10 éve töretlen sikerrel – idén is várják a fiatalokat a honvédelmi táborok

Behir.hu - 3 óra 41 perc
Idén már tizedik alkalommal szervezi meg nyári honvédelmi táborait a Magyar Honvédség, amely az évek során az egyik legnépszerűbb ifjúsági programmá nőtte ki magát. Békés vármegyében idén három különböző tematikájú táborral várják az érdeklődőket. A program sikerét jól mutatja, hogy minden évben sok a visszatérő táborozó, miközben folyamatosan érkeznek az újak is. 

Bambi, virsli és felvonulás – Retro majálist szerveztek Békéscsabán

Behir.hu - 4 óra 19 perc
Ötödik alkalommal rendezte meg Retro majálisát a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ. A Kazinczy utcai Idősek Klubjában tartott programon zenés műsor, finom falatok, vásári hangulat és felvonulás várta a résztvevőket.

Vonatszerelmesek, figyelem: Békésbe érkezik a 424-es nosztalgiavonat a hétvégén

Behir.hu - 4 óra 32 perc
Különleges látványban lesz részük a vasút szerelmeseinek május első hétvégéjén Békés vármegyében. A MÁV Rail Tours közlekedteti a legendás 424 247-es gőzmozdonyt, amely érinti Gyomát, Mezőberényt, Békéscsabát, Gyulát és Orosházát is.

Safe Haven és Cuban Privilege – A Würzburgi Egyetem történésze tartott előadást

Behir.hu - 5 óra 42 perc
Lasse Lassen, a Würzburgi Egyetem történésze tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium békéscsabai képviseletén szerdán délután. A történész prezentációja a kommunista rendszer elől menekülő magyar és kubai menekültekről szólt.

Kuruzslás miatt ítélték el a hialuronsavval dolgozó csabai kozmetikust

Behir.hu - 6 óra 8 perc
Jogerős ítélet született a Békéscsabai Járásbíróság előtt egy 23 éves helyi nő ügyében, aki kozmetikus végzettséggel, szakorvosi képesítés nélkül végzett invazív esztétikai beavatkozásokat. A fiatal nőnek pénzbüntetést kell fizetnie, és a tevékenységéből származó bevételét is elkobozták.

Mutatjuk, hol kell útlezárásra számítani szombaton Gyulán!

Behir.hu - 6 óra 28 perc
Május 2-án, szombaton Gyulán ismét a sporté és a jótékonyságé a főszerep. A tizenhetedik alkalommal megrendezett karitatív Fuss a Sérült gyermekekért nemcsak futóversenyt, hanem kerékpáros túrát és emlékműsort is kínál, emiatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban.

Békésben 4631-en érettségiznek a tavaszi időszakban

Behir.hu - 7 óra 17 perc
Harminchét tantárgyból, 46 intézményben, 116 vizsgabizottság előtt 4631-en kezdik meg a 2026-os tavaszi érettségi szezont Békés vármegyében. Az írásbeli érettségi vizsgák május 4-22. között zajlanak, a maturálás a szóbelivel június 3-tól július 1-éig tart.

Aki él és mozog, itt ropta – Táncvilágnapi Kavalkád a Csaba Centerben

Behir.hu - 7 óra 38 perc
Április 29-e a tánc világnapja. Ebből az alkalomból tartottak bemutatót a vármegyeszékhelyen működő egyesületek szerdán, Békéscsaba legnagyobb bevásárló központjában.

Már kislibákat vezetgetnek a nyári ludak

Behir.hu - 8 óra 30 perc
Április közepén a Körös-Maros Nemzeti Park tavain költő nyárilúd-párok többségénél már kikeltek a fiókák. Kedves látvány, ahogyan a vízen úszkálva, vagy a gyepeken sétálva a szülők gondosan vezetgetik az apró kislibákat.

Szarvas Péter polgármester üzenete a ballagóknak

Behir.hu - 9 óra 21 perc
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere az alábbi gondolatokkal köszönti a ballagó középiskolásokat.

Drágábbak lesznek a strandok idén, miközben később is nyitnak

Behir.hu - 10 óra 2 perc
A megszokottól eltérőn nem május 1-jén nyit a hazai fürdők többsége, hanem szakaszosan, jellemzően a pünkösdi hosszú hétvégén. Ennek oka az energiaárak emelkedése – mondta a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Befektetési csalások áldozatait próbálják meg újra átverni

Behir.hu - 11 óra 5 perc
Kibercsalók újfajta elkövetési móddal keresik meg az ügyfeleket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonos ügyfélszolgálatára érkezett bejelentések alapján: kifejezetten korábbi hamis befektetési lehetőségek károsultjait, vélhetően saját korábbi áldozataikat hívják fel telefonon ismét a nemzeti bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) vagy valamelyik európai uniós pénzügyi felügyeleti hatóság nevében - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Békés megye hírei - Híradó - 2026. 04. 29.

Behir.hu - 2026, április 29 - 19:00
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2026. 04. 29.

Árverésen értékesítenek egy mezőmegyeri építési telket

Behir.hu - 2026, április 29 - 18:49
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata árverésen kívánja értékesíteni a Békéscsaba, Mezőmegyer, Fő utcában található 11966/2 hrsz.-ú építési telkét.

Árverésen értékesítenek 12 építési telket Fényesen

Behir.hu - 2026, április 29 - 18:05
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata árverésen kívánja értékesíteni a Békéscsaba, Fényes városrészen található építési telkeit.

Újfent közgés diák a legjobb egészségturizmus-szervező

Behir.hu - 2026, április 29 - 17:18
A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara harmadjára szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt. Az ünnepélyes eredményhirdetés szerda délután zajlott.

Május 1-jén nemcsak a munkát, hanem a fürdő nyitását is ünnepeljük

Behir.hu - 2026, április 29 - 16:41
Április 20-a és 30-a között, összesen tizenegy napon át átmenetileg zárva tart a Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő. A technikai átállás és karbantartási munkálatokat követően a csabaiak strandja május 1-jén nyit ki újra.

Juhász Fanni az idény végén távozik Békéscsabáról

Behir.hu - 2026, április 29 - 16:13
A tavaly Szigetszentmiklóson súlyos térdsérülést szenvedő irányító a következő szezonban már nem lila-fehérben folytatja pályafutását - jelentette be a klub szerdán a közösségi oldalán.

Hírek

Cím
A Bélmegyeri Önkormányzati Konyha energetikai fejlesztése

Bélmegyer Község Önkormányzata 2018 decemberében a TOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek…

Gyermeknapi mókázás a Bélmegyeri Óvodában

A ballagási készületek sűrű forgatagában üdítő pihenés volt az elő gyermeknapi tevékenység a…

Ovis ballagás 2022.

"Billegünk,
ballagunk,
mindent körbejárunk;
itt vagyunk
meg ott…

Óvodások anyák napi köszöntései

Nagy izgalommal készültek községünk ovisai az év egyik legszebb ünnepére, az anyák…

Értesítés áramszünetről

Tisztelt Lakosok!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati…

Lomtalanítás Bélmegyeren

A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy…

Computeres látásvizsgálat

FIGYELEM! 
Computeres látásvizsgálattal egybekötött szemüvegrendelést tartunk 2022.…

Óvodai beiratás a Bélmegyeri Óvodában a 2022-2023 nevelési évre

HIRDETMÉNY

Értesítjük a Tisztelt…

Frida és az óvodás gyerekek

Ősz óta kedves látogatónk Pocsai Emese kiképzett kutyusával Fridával. A gyerekek és felnőttek…

Ebzárlat

HATÁROZAT 
A Békés Megyei Kormányhivatal mint élelmiszerlánc-biztonsági és…

Oldalak