2022. decemberi Ovikrónika

2022. decemberi Ovikrónika

Ünnepi készülődés szőtte át ezt az időszakot az ovisok életében. Háromszor is ellátogatott hozzánk a Mikulás, tudta, hogy ide nagyon jó gyermekek járnak. Egyszer János manó ajándékát találták meg a gyerekek a kabátjuk mellett, egyszer Karcsi manó küldte hozzánk és iskolás társainkhoz a Mikulást, de az ovis alapítvány is megbeszélte a Mikulással, hogy ne felejtse el a bélmegyeri ovisokat, akik nagyon várták és készültek fogadására. Alig repültek vissza a rénszarvasok kipihenni magukat mi már a karácsonyi szeretet ünnepére készülődtünk. A kedvesen készített adventi naptárunk nyitogatása mellett az adventi gyertyák sorra gyúltak nálunk is, emlékeztetve bennünket arra, hogy ebben az időben igyekszünk még jobban figyelni egymásra, kedvesen készülődni a közelgő ünnepre, szívünket- lelkünket megtölteni a várakozás szeretetével. Várakozásunk emelkedett hangulatát tovább növelte a Vésztői Református iskolában tanuló testvér közreműködésével bemutatott adventi szeretet műsor, mely az érintett gyermek szüleinek kezdeményezésére, felajánlására és közvetítésével jutott el hozzánk. Gyermekeink az Ő megvendégelésükre is nagy szeretettel készítették a hagyományosan díszített mézes sütiket, melynek nagy sikere volt vendégeink körében. Erre az alkalomra vendégségbe hívtuk újra az ÖNO nénijeit, szülőket, akik közül többen el is tudtak jönni mindnyájunk örömére. A családnak szánt ajándékokat is lelkesen készítették a gyerekek, mely mellé egyéni ajándékot is sikerült mindenkinek a kis csomagjába elrejtenünk. Ovis közös ünnepi karácsonyozásunk most is meglepetés volt a gyerekeknek. A közös éneklés, verselés, csillagszórózás, szaloncukrozás, ajándékbontás után boldogan próbálták ki az új dolgaikat. Örömmel ülték körbe az ünnepi asztalunkat, amelyet az ünnepi jelképek mellett a közösen vetett búzával is díszítettünk a következő év jó termésének  reményében és a hagyományok őrzésének jegyében. A kellemes karácsony mögöttünk van. A boldog Új év előttünk. Szeretnénk, ha kis közösségünk tovább épülne a szeretet, tisztelet, példamutatás-példaadás, a béke és békesség útján.

2023. január kedd

Hírek

Cím
Ebzárlat és legeltetési tilalom

HATÁROZAT 

A Békés Megyei Kormányhivatal mint élelmiszerlánc-biztonsági és…

Falugazdász ügyfélfogadása

Tisztelt Termelők! 
A falugazdász ügyfélfogadása 2021.09.24-én, 8:00-12:00 óra között…

IDŐPONT VÁLTOZÁS!!!!!!


Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a 2021.09.25.-re meghirdetett KÖZMEGHALLGATÁS…

Meghívó közmeghallgatásra

MEGHÍVÓ 
Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2021. szeptember 24.…

Pályázati felhívás

Pályázati lehetőség hátrányos helyzetű, alapfokú vagy középfokú oktatási intézményben tanuló…

Dareh ügyfélfogadási rend változás

Tisztelt Ügyfeleink!

Kormányablak busz

Tisztelt Állampolgárok! 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy

Bélmegyer-nap 2021

Bélmegyer-nap és gyermekműsor 2021. augusztus 19. programok:

Bélmegyer faluszületésnap - 75.

Bélmegyer 75. születésnapi program 2021.11.órától -14.30-ig:

Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés…

Oldalak