Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 2 óra 17 perc

Norris fordult elsőként a Szisz-kanyarra – brit siker Mogyoródon

2 óra 34 perc
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Az idei futam alkalmából a versenypálya valamennyi kanyarját elkeresztelték, az idén negyvenéves mogyoródi aszfaltcsík 14. fordítója a szeghalmi születésű autóversenyző, Szisz Ferenc nevét viseli.

Önismereti foglalkozással erősítették a lelki egészséget

3 óra 36 perc
Rendszeresen változatos közösségi programokkal várják a klienseket és az érdeklődőket a Mentálhigiénés Egyesület Békés Mérték Közösségi Házában. A legutóbbi alkalommal „Ki vagyok én?” címmel tartottak önismereti csoportfoglalkozást.

Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára

4 óra 53 perc
Tudományos testületet hoz létre az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a JÉGER jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, a miniszter felkérte az Agrárgazdasági Kamarát, hogy mérje fel a magyar gazdatársadalom véleményét a rendszer további működtetéséről.

Időközi választás: este hét óráig várják a szavazókat Békéscsabán

5 óra 37 perc
Reggel hat órától este hét óráig adhatják le voksukat az arra jogosultak a 7. számú egyéni választókerületben, ahol időközi önkormányzati választást tartanak. A Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában működő 29. számú szavazókörben kora délutánig rendkívüli esemény nem történt.

Gólnélküli döntetlennel nyitott az Előre

6 óra 2 perc
A Békéscsaba 1912 Előre 0–0-s döntetlent játszott a Kispest-Honvéd II. otthonában a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjának 1. fordulójában, vasárnap.

Paradicsomok között – Kertbemutatót tart Lehoczkiné Megyik Erika Békéscsabán

7 óra 51 másodperc
Augusztus 1-jén saját békéscsabai kertjében mutatja be paradicsomtermesztési módszereit Lehoczkiné Megyik Erika. A Paradicsomprojekt ötletgazdája a gyakorlatban is megmutatja az érdeklődőknek, hogyan fejlődtek a növények a magvetéstől a termésérésig, és milyen eredményeket lehet elérni kis területen, megfelelő gondozással.

KSH: 4 millió 646 ezren dolgoztak júniusban

7 óra 38 perc
Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közösen a biztonságért – Regionális Polgárőr Nap Nagyszénáson

8 óra 22 perc
Nagyszénás adott otthont az idei Regionális Polgárőr Napnak, amelyen a Békés és a Csongrád-Csanád vármegyei polgárőr egyesületek tagjai, vezetői, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem képviselői találkoztak. A rendezvény ismét kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a közbiztonságért dolgozó szervezetek megerősítsék az évek óta tartó eredményes együttműködésüket.

Új ellenőrzőlistával segíti a NAV a pénzforgalmi szolgáltatókat

9 óra 4 perc
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azért, hogy segítse a pénzforgalmi szolgáltatók CESOP-adatszolgáltatását, magyar és angol nyelven is közzéteszi honlapján az Európai Bizottság adatminőségi ellenőrzőlistáját és a hozzá kapcsolódó tájékoztatót.

Háromgólos sikerrel rajtolt a Termál FC

9 óra 30 perc
Ekker Attila együttese 3–0-ra nyert a Hódmezővásárhelyi FC ellen a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjának 1. fordulójában, szombaton.

Egész napos áramszünet várható Békéscsaba több külterületi részén

10 óra 7 perc
Előre tervezett hálózati munkálatok miatt július 30-án, csütörtökön 7.30 és 15.30 között Békéscsaba több utcájában, tanyás és külterületi részén szünetel a villamosenergia-szolgáltatás.

Javában zajlik a szavazás a békéscsabai időközi önkormányzati választáson

10 óra 38 perc
Reggel hat órától este hét óráig adhatják le voksaikat az arra jogosultak a 7. számú egyéni választókerületben, miután időközi önkormányzati választást írtak ki. A BSZC Nemes Tihamér Technikumban két szavazókör is található, ahol összesen több mint ezren érkezhetnek voksolni.

Hogyan hatnak a hangok és a látvány a tanulásra? Ezt vizsgálják szegedi kutatók

11 óra 14 perc
A vizuális- és az audiovizuális ingerek az asszociatív tanulásra és a hozzá kapcsolódó memóriafolyamatokra gyakorolt hatását vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, eredményeikről a Frontiers in Human Neuroscience szakfolyóiratban számoltak be.

Akár 5 százalékkal is nőhetnek a bérleti díjak az egyetemi városokban

11 óra 53 perc
Az egyetemi városok továbbra is a hazai ingatlanpiac meghatározó gócpontjai, amelyeket erős bérleti kereslet és emelkedő árszintek jellemeznek; a nyári időszakban, az egyetemi ponthatárok kihirdetése után akár 5 százalékkal is nőhetnek a bérleti díjak - mondta Molnár Zsolt, az MBH Jelzálogbank területvezetője.

Latin hangulat a Szent István téren – A Fiesta lépett fel a Főtéri Nyáron

13 óra 1 perc
A Fiesta koncertjével folytatódott a Főtéri Nyár programsorozata a főtéren szombaton este. A Csordás Tibor és Knapik Tamás fémjelezte duó igazi latin hangulatot varázsolt a Szent István térre, sokan táncra perdültek az ismert rigmusok hallatán.

Egy hónap pihenő után újra vízben a fiatal csabai pólósok

13 óra 56 perc
Szülői értekezlettel, majd az első edzésekkel elkezdődött a Csabai Csirkefogók VK utánpótlás csapatainak nyári felkészülése. Fodor Ádám vezetőedző kiemelte, hogy két hónap áll a csapatok rendelkezésére, hogy készen várják a szezon kihívásait.

Elindult az időközi választás Békéscsabán

14 óra 47 perc
A voksolást a 7-es számú egyéni választókerületben kellett kiírni, miután a korábbi képviselő, Bodóczi István lemondott mandátumáról az országgyűlési választásokon aratott győzelme után. Az arra jogosultak öt szavazókörben négy jelölt közül dönthetik el, hogy ki képviselje az ott élőket a városi közgyűlésben.

Ágyúdörgés Gyulán – látványos hadijáték idézte fel a vár ostromát

2026, július 25 - 21:15
Tizennegyedik alkalommal elevenedett meg a gyulai vár 1566-os ostroma a fürdővárosban, a Gyulai Végvári Napokon. A háromnapos programsorozat egyik kiemelt eseményén csaknem háromszáz hagyományőrző idézte fel a várvédők és az oszmán sereg küzdelmét.

Az agrárkamara átalakítása az agrárium egyik legnagyobb reformja

2026, július 25 - 19:32
Az agrárkamara átalakítása az agrárium egyik legnagyobb reformja, amelyet bár sok vita övez, ugyanakkor az országnak és a gazdálkodóknak is szükségük van egy erős és független agrárszakmai és érdekképviseleti szervezetre - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a közösségi oldalán pénteken.

Hírek

Cím
Terepakadályfutó verseny meghirdetés

A Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Honvéd Rákóczi Sportegyesület és…

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2022. július 04. (hétfő) és 2022. július 08. (péntek…

Lakossági tájékoztatás fogorvos változásról

Békés, Teleki u. 5. szám alatti fogorvosi rendelőben helyettesként dr. Péter Sándor fogorvos…

Pedagógusnapi köszöntés

Pedagógusnap alkalmából 2022. június 7-ére, a…

A Bélmegyeri Önkormányzati Konyha energetikai fejlesztése

Bélmegyer Község Önkormányzata 2018 decemberében a TOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek…

Gyermeknapi mókázás a Bélmegyeri Óvodában

A ballagási készületek sűrű forgatagában üdítő pihenés volt az elő gyermeknapi tevékenység a…

Ovis ballagás 2022.

"Billegünk,
ballagunk,
mindent körbejárunk;
itt vagyunk
meg ott…

Óvodások anyák napi köszöntései

Nagy izgalommal készültek községünk ovisai az év egyik legszebb ünnepére, az anyák…

Értesítés áramszünetről

Tisztelt Lakosok!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati…

Lomtalanítás Bélmegyeren

A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy…

Oldalak