Behir.hu
Megtollasodott a Körös-Maros Nemzeti Park – Költésbe kezdett a népes madársereg
A Körös-Maros Nemzeti Park füves gyepjein és rétjein költésbe kezdtek a térségre jellemző partimadár fajok: bíbicek, piroslábú cankók, nagy godák, gólyatöcsök, gulipánok. A bíbicek már fiókáikat vezetgetik.
Voltage Club: Egy hely Békéscsabán, ahol középiskolás fiatalok találkoznak
2021 decemberében egy olyan csabai ifjúsági kezdeményezés indult el néhány fő részvételével, amely mára már heti rendszerességgel tart klubfoglalkozásokat középiskolás fiataloknak és fiatal felnőtteknek.
Mezőgazdasági adatok összeírásába kezdett a Központi Statisztikai Hivatal
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amelynek keretében a gazdálkodók május 23-ig online, azt követően pedig - június 15-ig - összeírók segítségével személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre .
Egy kicsit mind pünkösdi királyok lehetünk: véradásra hív az OVSZ
A pünkösdi hosszú hétvége előtti véradásra hívja az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) a véradókat és a véradáson eddig csak gondolkodókat.
Nemzetközi összefogás a problémás internethasználat ellen
Úttörő európai projekt indult 14 ország 22 egyetemének összefogásával, amelynek célja, hogy okosalkalmazások segítségével csökkentse a digitalizáció káros hatását a fiatalok mentális egészségére. A BootStRaP (Boosting Societal Adaptation and Mental Health in a Rapidly Digitalizing Post-Pandemic Europe) projektben az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar kutatói is részt vesznek – Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Isten hozott Lilla! - Megszületett a 2024-es év 200. babája Orosházán
A két nagyobb gyerek hónapok óta faggatja a szülőket, milyen lesz, ha megszületik a kistesó. Most már nem kell sokat várniuk, hiszen a hugi hamarosan otthon lesz.
A középosztály forradalma – György László könyvbemutatója Békéscsabán
A Békéscsabai Polgári Esték vendége volt György László kormánybiztos csütörtökön, aki legújabb, "A középosztály forradalma" című könyvét mutatta be a közönségnek a Csabagyöngye Kulturális Központban.
Gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozóját ítélték el
Hétfőn tartott előkészítő ülést a Békési Járásbíróság, annak a férfinak az ügyében, aki halálos közúti balesetet okozott, 2022 novemberében.
Békés megye hírei - Híradó - 2024. 05. 16.
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2024. 05. 16.
Akibe intravénásan ömlött a blues – Önéletrajzi kötetében mesél Horváth Charlie
Charlie 77 sztori címmel jelent meg a napokban Magyarország egyik legráspolyosabb torkával megáldott énekesének, Horváth Károlynak, alias Charlie-nak az önéletírása. A 77 éves előadó kalandos történetei számtalanszor megnevettetik, elgondolkodtatják vagy akár megszipogtatják az olvasót.
Családi koncert: Még lehet jelentkezni a hétvégi programra
Hétvégén beköszön az Orgonák Éjszakája Békéscsabára is. Szombaton nemcsak este számíthatnak az érdeklődők programokra. Délelőtt ugyanis Nagy Katalin Matild, Szives Márton és Kun Rajmund a családok érzékszerveit mozgatja majd meg. Erre a programra még lehet jelentkezni!
Vármegyegyűlés: a közbiztonság és a közúthálózat helyzete is terítéken volt
Megtartotta soros ülését Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön. Az eseményen többek között szó volt a vármegye közbiztonságának helyzetéről, a katasztrófavédelem tavalyi tevékenységéről, valamint a közúthálózat állapotáról és fejlesztéseiről is.
A békéscsabai szakdolgozókat köszöntötték a nemzetközi ápolók napja alkalmából
Május 12. az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartottak az egészségügyi szakdolgozók tudományos ülésével egybekötött megemlékezést a Békés Vármegyei Központi Kórház dr. Réthy Pál tagkórházában. Az ünnepségen átadták az Év kiváló tanulója és az Év szakdolgozója díjakat is.
167 millió forintból újították fel a kamuti óvoda épületét
Átadták a 167 millió forintból felújított Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda kamuti telephelyét. Az óvoda a magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja segítségével, költségvetési forrásból újult meg. Az ünnepi rendezvényen Soltész Miklós államtitkár és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök is részt vett.
Íme a Gyulai Pálinkafesztivál teljes programja
A hétvégén rendezik meg a 24. Gyulai Pálinkafesztivált. A szervezők elmondták, hogy az eseménysorozat széles palettával készül a kilátogatók számára, így az érdeklődők kóstolóra, bemutatókra, előadásokra és könnyűzenei programokra számíthatnak. Mi azt is megmutatjuk melyek lesznek ezek a programok.
Meglepte vevőkörét, őt meg a rendőrök – Varázscigivel bukott le a sarkadi díler
Kábítószer-kereskedelem bűntette és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 29 éves büntetlen előéletű sarkadi férfival szemben, aki huzamosabb időn át különféle kábítószereket és pszichotróp anyagokat értékesített vevőkörének. Bűnsegédlet miatt került sor vádemelésre egy 21 éves büntetett előéletű sarkadi férfival szemben is, aki segített a másik férfinak „varázsdohányt” előállítani.
Óvodai Sportnap Békéscsaba főterén – galériával
Csütörtökön délelőtt Békéscsaba nagycsoportosai gyűltek össze vetélkedni immár huszonhetedik alkalommal a Szent István téren, ahol már a program kezdete előtt javában bemelegítő ovisokkal lehetett találkozni. Az idei Óvodai Sportnapon a város 18 óvodája, 31 csapattal vett részt, ami azt jelenti, hogy több mint 360 gyermek volt a főtéren.
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A legfrissebb adatok szerint tíz adózóból csupán négy rendelkezik adója 1%-áról. A Kuckó Önkéntes Program (Szintlépés Alapítvány) most arra hívja fel a figyelmet, hogy bármennyire aprónak tűnik a felajánlás összege, rengeteget jelent a gyermekotthonban élők számára. A „Nekünk 1% pont elég!” című kezdeményezés célja, hogy plakátok, magazinhirdetések és influencer tartalmak 1%-nyi részletének felhasználásával mutasson rá egy fontos társadalmi üzenetre.
Jól halad a korábbi Békésterv székház energetikai korszerűsítése
Még 2023 év végén indult el a leromlott állapotú korábbi Békésterv székház energetikai korszerűsítése. Az ingatlan két éve került a Békés Vármegyei Önkormányzat tulajdonába, ezzel vált lehetségessé, hogy pályázatot nyújtsanak be a felújítására. A 343 millió forintos beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszból finanszírozzák.
Hírek
Cím | |
---|---|
Ünnepi hulladékszállítási rend Bélmegyeren |
A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy… |
III. fokú hőségriasztás |
Tájékoztatom, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti… |
Köztisztviselők napja |
TÁJÉKOZTATÁS
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a… |
Kormányablak Busz |
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. Július hó. 20-ai. napján a Kormányablak Busz 12 óra… |
Rendkívüli közlemény |
Hulladékszállítás Tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy a DAREH BÁZIS… |
Hirdetmény |
Az ingatlanügyi hatóság a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a… |
Kormányablak Busz |
… |
MVM - Áramszünet |
… |
Óvodai beiratás a 2021-2022 tanévre |
Tájékoztatás … |
Pályázat TOP-2.1.3-16-BS1-2019-00038 |