Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 3 óra 2 perc

Cristiano Ronaldo becenevét, a CR7-et viseli már egy parlagi sas fióka is

3 óra 17 perc
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatával együttműködésben minden év június 10. és 30. között ellenőrizték végig a parlagi sas-fészkeket, hogy megállapítsák az adott évi szaporulatot. A legjobb élőhelyeken kijelölt mintaterületeken, mintegy 100 sasfészekben, a fiókák is egyedi gyűrűket kapnak, így később a mozgásuk és a túlélésük is monitorozhatová válik.

Boldog névnapot a megyeszékhelynek, avagy Csaba Nap második felvonás

3 óra 54 perc
Vasárnap a Fővárosi Nagycirkusz gyermekeknek szóló műsorával és bűvészshow-val folytatódott a Csaba Napi ünnepség, a Szent István téren.

Apa és lánya művészi párbeszéde a szarvasi Ruzicskay Alkotóházban

4 óra 42 perc
Különleges és rendhagyó tárlat nyílt ma Szarvason: a Lóránt_OK című kiállítás Lóránt János Demeter Munkácsy-díjas festőművész és lánya, Lóránt Lujza bábkészítő-tervező alkotásait állítja közös térbe.

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

5 óra 47 perc
A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter közösségi oldalán pénteken.

Színes érmekre, élményekre váltja a kilométereket

6 óra 54 perc
Szorgalmasan, kedves mosollyal segíti a bűnügyi szolgálat munkáját a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon Czapár-Nagy Hajnalka. Több mint tíz éve dolgozik ugyanazon a területen, és nem volt kérdés számára, hogy miután édesanya lett, a nyomozók közé térjen vissza. Emellett példát mutat abban is, hogy a rendszeres mozgás bárki számára elérhető: a futás számára nemcsak hobbi, hanem feltöltődés is.

Húszezressel trükköztek – vádat emeltek két nő ellen

7 óra 59 perc
Szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség, és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 36 és egy 37 éves, Budapesten élő nővel szemben, akik trükkös módszerrel valósítottak meg csalásokat.

Cipruson szereznek szakmai tapasztalatot a Közgé diákjai

9 óra 2 perc
Hat diák utazott Ciprusra a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium Erasmus+ programjának köszönhetően. A tanulók egy hónapon keresztül Limassolban vesznek részt turisztikai szakmai gyakorlaton.

Augusztusban nyugdíjba vonul Szigeti Antal plébános

10 óra 8 perc
A békéscsabai Páduai Szent Antal Társszékesegyház közelgő változásokat jelentett be.

Sikeresen zárult a személy- és vagyonőr képzés a Szegyában

11 óra 14 perc
Huszonegy résztvevő tett sikeres vizsgát a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium személy- és vagyonőr képzésén. Az intézmény immár negyedik alkalommal szervezte meg a tanfolyamot.

Az egymást követő generációk egyre több extrém meleg nappal találkoznak

12 óra 18 perc
A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: a 2013-2025 között született Alfa-generáció születési időszakában közel annyi forró nap fordult elő, mint a megelőző X, Y és Z generáció születési időszakában együttvéve - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

Kultúra a Holt-Körös partján: hamarosan itt a XV. Cervinus Művészeti Fesztivál

13 óra 23 perc
Július 10-én kezdetét veszi a kéthetes összművészeti programsorozat Szarvason, a Cervinus Művészeti Fesztivál, immár tizenötödik alkalommal jelentkezik.

Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását

14 óra 28 perc
Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot. Ezt a miniszterelnök Facebook-oldalán közölte szombaton, hozzátéve, hogy a módosítással megszűnik a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása.

A vizsgált szamócák 10 százaléka nem felelt meg az előírásoknak

15 óra 35 perc
A vizsgált szamócák csaknem 10 százaléka nem felelt meg a minőségi, jelölési vagy nyomonkövethetőségi előírásoknak – közölte pénteken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). A kiemelt országos ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki, ugyanakkor több eljárásban még folyamatban van a szankciók megállapítása.

Frida Kahlo és Hollókő találkozása - különleges kiállítás és divatbemutató

2026, július 4 - 19:51
Németh Hajnal Aurora ipar- és képzőművész, vagy ahogy sokan ismerik a “magyar Frida Kahlo” nyitott kiállítást a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban, szombat este. A tárlat mellett ínyenc kultúrcsemege, egy folk-glamour műsor is szórakoztatta az érdeklődőket.

Csaba Nap a főtéren: Családok, Csaba szelet, kolbász és közös élmények

2026, július 4 - 19:27
Megtelt élettel Békéscsaba Szent István tere, ahol a kétnapos Csaba Napi programok első állomásai várták az érdeklődőket. Szombat délután folyamán a gyermekeké volt a főszerep: a hagyományőrző játszótéren és a kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki ügyességüket, de sokakat vonzott a hagyományos Csaba szelet osztás és a kolbászkósoló is, amelyre hosszú sorokban várakoztak a résztvevők.

Hírek

Cím
A forradalom hőseire emlékeztünk

Március 14-én a Művelődési Házban ünnepi…

Lomtalanítás

2019. június 1-jén lomtalanítási napot tart a DAREH BÁZIS.

Ünnepi műsor a Művelődési házban

Emlékezzünk együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire!

Farsangoltunk az óvodában

Gyönyörű napsütéses nap köszöntött ránk, ami már sejteti, hogy érdemes volt színes jelmezbe,…

Varga Feri bácsi 90 éves lett

Varga Feri bácsit 90. születésnapja alkalmából Kovács János polgármester úr és Nagyné Mikó…

Farsang 2019

Jó hangulatban telt a falusi farsangunk. Hálás köszönet a segítőknek, a jelmezeseknek és…

Nyelvtanfolyam a Bélmegyeri Könyvtárban

16-65 éveseknek ingyenes 120 órás alap, közép, vagy akár
felsőfokú angol tanfolyamok…

Táncklub

Az ingyenes tánckurzusunkhoz továbbra is lehet…

Magyar Kultúra Napja a bélmegyeri Könyvtárban

"Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv." (Kányádi Sándor)

A magyar Kultúra Napját…

Ingyenes Tánctanfolyam Bélmegyeren

Az EFOP 1.5.3 pályázaton belül lehetőségünk van ingyenes tánctanfolyamot indítani községünkben…

Oldalak