Behir.hu
Csalás, szabálysértés és kifosztás miatt intézkedtek a Békés vármegyei rendőrök
A Békés vármegyei rendeőröknek január 14-én és január 15-én is több alkalommal kellett intézkedniük.
Szülői értekezletet tartottak az U14-es tabella vezető csapatnak (is)
A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia fiatal játékosainak szülei egyénileg kaphatnak információkat gyermekük teljesítményéről. Az akadémia szakemberei egy jó félórás beszélgetésen bemutatják az utánpótlás labdarúgók fejlődését. Továbbá a szülők kérdezhetnek is, illetve elmondhatják az észrevételeiket. Mi csütörtök délután az U14-esek szülőijén jártunk.
Teret és lehetőséget kapnak a fiatal belgyógyászok
Békés vármegye fiatal belgyógyászai találkoztak csütörtökön a gyulai Pándy Kálmán tagkórházban. A fiatal, kutatói tevékenységet is végző belgyógyászok a Dr. Gyimesi András Emlékülésen számolhattak be eredményeikről.
Ökumenikus imahét – mutatjuk a békéscsabai alkalmakat
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa idén január 18–25. között szervezi meg az ökumenikus imahetet. Az országos nyitó istentisztelet 18-án, vasárnap 18.00 órakor lesz a budapesti, Kálvin téri református templomban, de Békéscsabán is minden este együtt imádkoznak a hívők a keresztények egységéért.
Zöld önkormányzat: Fásítás a Lencsésin is
Nagyszabású erdősítési, fásítási program zajlik Békéscsabán. Ennek részeként, a Lencsési lakótelep környezetében a már meglévő, északkelet-délkelet irányú védelmi erdősáv kiegészítése, pótlása, és a védelmi képességének növelése történt meg a közelmúltban, ötven darab előnevelt sorfa telepítésével. A részletekről Varga Tamás alpolgármester, a körzet képviselője számolt be lapunknak.
Rekordszámú túzokot regisztráltak Dévaványa térségében
Minden eddigi csúcsot megdöntött Dévaványa térségének túzokállománya a napokban lezajlott országos szinkronszámlálás adatai alapján.
Objektív adatokkal segítik a kukoricatermelők fajtaválasztását
Bár az elmúlt évben a kukorica vezető szerepét átvette az őszi búza, a mintegy 750 ezer hektáron termesztett tavaszi vetésű növény még mindig Magyarország stratégiai jelentőségű szántóföldi kultúrája. A termény a takarmányozástól az élelmiszer-ellátáson át az etanolgyártásig számos területen felhasználható.
Januártól újabb otthontámogatási program indul a közszférában dolgozók számára
Újabb jó hír ezúttal a közszférában dolgozók számára, hiszen 2026 januárjától indul az 1 millió forintos otthontámogatási program – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László megajándékozta Gyula városát
Hatalmas megtiszteltetés érte Gyulát és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Fiataloknak biztosít pályázati lehetőséget a Csabai Közösségi Alapítvány
Két új pályázati lehetőséggel kezdi meg a 2026-os esztendőt a Csabai Közösségi Alapítvány. Ezek meghirdetésében és lebonyolításában a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány és Liget Ifjúsági Tér csapatával működnek együtt, hogy Békéscsaba fiatalságának öntevékenységét felerősítsék és fejlesszék.
Békés megye hírei - Híradó - 2026. 01. 15.
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2026. 01. 15.
A zord idő beálltával megélénkült a madármozgás a Csanádi pusztákon
Ahogyan mi emberek is elszoktunk az utóbbi években az igazán kemény téli, fagyos, havas időjárástól, ugyanúgy a madárvilágot is meglepte a zord idő.
Hosszú bűnlajstrom két nap alatt
Bódult állapotban, egy zsarolással szerzett autóval okozott anyagi kárral járó közlekedési balesetet egy férfi Békéscsabán, miután fizetés nélkül elhajtott egy benzinkútról. Mellette ült a barátnője, akit csalás miatt körözött a rendőrség. Több bűntetőeljárás és szabálysértési eljárás is indult ellenük.
Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma
Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei első száma. Mutatjuk, miről ír az újság.
Minden egyéni vállalkozó érintett: megújul az ügysegéd
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak: még az év elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete. A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál (ÜPO) új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A jövő héttől indul- a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – a tesztüzem.
Szánkóra fel – Ingyenesen vehető igénybe a szánkózódomb a CsabaParkban
Hétköznap délután négy és este hét óra, a hétvégén pedig délelőtt tíz és délután öt óra között nyitják meg a szánkozódombot az érdeklődőknek a CsabaParkban. A létesítmény egészen addig látogatható, amíg az időjárási körülmények biztosítják a szánkózási és síelési lehetőséget.
Hírek
| Cím | |
|---|---|
| Bélmegyeri Vadászati lehetőség |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Hájas tészta |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Öreg hölgy, 250-300 éves Fehér fűzfa |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Sinka István munkássága |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Nátor János munkássága |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Kárászi vadászkastély |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Bélmegyeri disznótoros |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Bélmegyeri akácméz |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételhez … |
| Bélmegyeri Fás-puszta növény és állatvilága |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő felvételéhez… |
| Wenckheim kastély |
Javaslat a Bélmegyeri Értéktárba történő… |