Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 1 óra 51 perc

Mától a kézzel írt nyugtákról is adatot kell szolgáltatni

2 óra 23 perc
A vállalkozók számára is fontos határnap szeptember elseje. Keddtől ugyanis a kézi és a számítógéppel előállított nyugták adatairól is adatot kell szolgáltatni a NAV-nak.

A Győr vagy a Budaörs lesz a BRSE első kupaellenfele

2 óra 50 perc
A hazai szövetségben kedden tartották a 2026/27-es Magyar Kupa-sorozat sorsolását.

Közel 3 hétig még a nyári menetrend szerint várja a vendégeket az Árpád fürdő

3 óra 29 perc
Nagyon meleg volt az idei nyár és az előrejelzések szerint szeptember első három hetében még velünk maradnak a 30 fok körüli maximumok. Éppen ezért jó hír, hogy idén szeptember 20-áig tart a nyári szezon a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőben.

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

4 óra 4 perc
A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.

Elkészült a Békéscsabai KK menetrendje

4 óra 46 perc
Gura Norbert együttese szeptember végén a BUDAFOK otthonában nyitja a férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának idei küzdelmeit.

Már nem kocsmasport: az ország legjobb csocsósai csapnak össze a Csabagyöngyében

5 óra 6 perc
A hétvégén a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ Agóra terme ad otthont az Országos Csocsóbajnokság II. fordulójának. A háromnapos, ingyenesen látogatható sporteseményen a hazai elit mellett külföldi versenyzők is asztalhoz állnak. Mindeközben a viharsarki fiatalok ismét bizonyíthatják, hogy Békéscsaba a hazai utánpótlás egyik legfontosabb fellegvára.

Új fejezet kezdődik a Réthy hídnál álló legendás trafik történetében

5 óra 26 perc
A Réthy hídnál – korábbi nevén kishídnál – működő legendás trafik januárban bezárt, azóta pedig üresen áll. Úgy tűnik azonban, hamarosan újra élet költözhet az üzlethelyiségbe, ugyanis új gazdája lesz a kis üzletnek.

Elkezdődött a tanév! – Rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést

6 óra 10 másodperc
Az iskolakezdéssel szeptemberben ismét megnő a forgalom. Kedden polgárőrök és zebrazsaruk segítették a közlekedést a Lepény Pál utcai gyalogátkelőhelyen, hogy a gyermekek biztonságosan jussanak el az új tanév első napjára.

Becsengettek – A Lencsési Általános Iskolában is elkezdődött a tanév

6 óra 23 perc
Szeptember 1-jén hivatalosan is elkezdődött a 2026/2027-es oktatási év. A Lencsési Általános Iskolában összesen 608 diáknak csengettek be, ebből 72-en lépték át először az iskola küszöbét.

Öt csabai tehetség, egy közös út: Békéscsabáról az OB I-be

6 óra 34 perc
Öt egykori békéscsabai fiatal, öt külön történet, egy közös kiindulópont: a Csirkefogók Vízilabda Klub. Az elmúlt években egyre több olyan pólós bizonyít a hazai élvonalban, aki Békéscsabán tanulta meg a sportág alapjait, a csabai utánpótlásban fejlődött, majd teljesítményével felkeltette az OB I-es klubok figyelmét.

Szeptember végén búcsúzhat a kamatsop

7 óra 27 perc
A kormány döntése alapján szeptember 30-ával vezetik ki a lakossági jelzáloghitelek kamatstopját a jelenlegi formájában.

Tanévnyitó istentisztelettel indult a tanév az evangélikus gimnáziumban

8 óra 48 perc
Ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet keretében kezdődött meg az új tanév a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban. Az Evangélikus Nagytemplomban megtartott alkalom a hagyományokhoz híven a legidősebb és a legfiatalabb diákok közös bevonulásával indult: a végzős 12. osztályosok kézen fogva vezették be az iskola közösségébe lépő legkisebbeket.

Viharos éjszaka Békésben

9 óra 13 perc
A meteorológusok által előre jelzett vihar nyugati irányból az éjszakai órákban elérte Békés vármegyét is. Az érkező hidegfront kevés csapadékot hozott, viszont a viharos szél sok helyen okozott károkat.

Remekelt a Békéscsabai Atlétikai Club az országos csapatbajnokságon

10 óra 7 perc
A Békéscsabai Atlétikai Club a 10. helyen zárta az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság Divízió 1-es küzdelmeit. A csabaiak 309,5 pontot gyűjtöttek a budapesti versenyen, ezzel nemcsak megőrizték helyüket a legmagasabb osztályban, hanem a tavalyi eredményükön is javítottak.

Letört egy hatalmas platánág a békéscsabai városháza előtt

11 óra 2 perc
A kedd hajnali vihar nem ért véget azzal, hogy elvonult a város felett. Az orkán erejű szél több helyen fákat és ágakat rongált meg, amelyek később is veszélyt jelenthetnek. Békéscsabán, a városháza előtt például délelőtt kilenc óra körül tört le az egyik hatalmas platán egyik főága. A súlyos ág magával rántotta az egyik zászlórudat is, és részben eltakarta a városháza jobb oldali frontját.

Az önkormányzat fedett buszvárót létesített a Szarvasi úti körforgalom előtt

11 óra 54 perc
Békéscsaba önkormányzata saját forrásból létesített fedett buszmegállót a Szarvasi úti nagykörforgalom előtti területen az egyik autóalkatrészgyártó cég indítványára. Az ott közlekedők ennek köszönhetően modern körülmények között várhatják a buszokat.

Megkezdődött a madárvonulás

12 óra 47 perc
A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Kígyósi-pusztán most a szárazság az úr, s ennek hatásai nemcsak a növényzeten, hanem a madárvilágon is megmutatkoznak. Augusztus végén alig-alig látni itt vonuló madárcsapatokat, pedig már közeleg az ősz.

Tanévkezdés - PwC: százezres kiadás az iskolakezdés

13 óra 39 perc
Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.

Benyújtotta az idei költségvetés módosítását a kormány

14 óra 45 perc
Benyújtotta az Országgyűlésnek a 2026-os költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot a kormány hétfőn.

Hatékonyabb gyártás vidéki műhelyekben, nem csak a nagyüzemekben

21 óra 10 perc
A fémipari gyártás fejlődésével ma már nem csak a nagyüzemek rendelkezhetnek korszerű technológiával. Egyre több vidéki műhely és kisebb gyártóvállalkozás ruház be olyan gépekre, amelyek gyorsabb, pontosabb és gazdaságosabb munkavégzést tesznek lehetővé. A megfelelő géppark kialakítása nemcsak a termelékenységet növeli, hanem javítja a késztermékek minőségét, csökkenti az anyagveszteséget és hosszú távon versenyelőnyt is jelenthet.

Hírek

Cím
VÍZKORLÁTOZÁS

VÍZKORLÁTOZÁS

HŐSÉGRIASZTÁS TÁJÉKOZTATÁS

HŐSÉGRIASZTÁS TÁJÉKOZTATÁS

Ovi krónika TAVASZ

Ovi krónika
Gyere tavasz, várva várlak, hozz zöld ruhát fűnek, fának…

2026 szmsz mòdosìtàs rendelet

2026 szmsz mòdosìtàs rendelet

2026 rendelet 1melléklet

2026 rendelet 1melléklet

2026 szociàlis rendelet

2026 szociàlis rendelet

1.2026 költsègvetès rendelet mellèklet

1.2026 költsègvetès rendelet mellèklet

2026 költsègvetès rendelet

2026 költsègvetès rendelet

Jegyzőkönyv 2026.03.03.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2026. március 03-án 08.00 órai kezdettel…

Jegyzőkönyv 2026.01.26.

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2026. január 26-án 07.00 órai kezdettel…

Oldalak