Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 3 óra 55 perc

Kígyászölyv bukkant fel a dévaványai Túzokvédelmi Mintaterületen

4 óra 25 perc
A közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai két alkalommal is megfigyeltek egy kígyászölyvet a Dévaványai-Ecsegi pusztákon. A fiatal madár az igazgatóság Túzokvédelmi Mintaterületének kerítésén üldögélt.

Fekete lovagok: rajzanak a szarvasbogarak a marosi erdőkben

4 óra 28 perc
A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületét járva, főként az alkonyati órákban, különös hangokra figyelhetünk fel. Ha felpillantunk a magasba, akkor meg is láthatjuk a zúgó, fekete lovagokként megjelenő nagy szarvasbogarakat.

Volt egyszer egy… – Családi mese a Gyulai Várszínházban

5 óra 20 perc
Közösen mutatja be a Gyulai Várszínház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Nemzeti Színház a Volt egyszer egy… című mesejátékot a várszínpadon csütörtökön. A mesét, amely 1-től 99 éves korig mindenkinek szól, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében láthatja a közönség.

Egy órát örülhetett az „új” autónak, a rendőrök már el is vették a forgalmiját

6 óra 14 perc
Péntek este a megyei és a békéscsabai közlekedési rendőrök a Békés Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési Osztályának munkatársaival közösen tartottak célzott ellenőrzést Békéscsaba belvárosában. Ezúttal olyan járműveket kerestek, amelyek műszaki állapotuk vagy szabálytalan átalakításuk miatt veszélyt jelenthetnek az utakon.

Ikrek – Ősbemutató a Gyulai Várszínházban

7 óra 10 perc
Az Ikrek című létmesét mutatják be szerdán a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A darab a Gyulai Várszínház ősbemutatója, amely egy különleges színházi kísérlet az emberi sors kezdetéről, a döntések súlyáról és a testvéri összetartozásról. Bódi Attila művét Árkosi Árpád rendezésében láthatja a közönség.

Szanazug nemcsak forgatási helyszín: Sztojka Tibi számára személyes emlék is

8 óra 2 perc
Különleges helyszíneken, többek között Szanazugban és Gyulán forgatta legújabb videoklipjét Sztojka Tibi. A „Miért (Próbáljuk meg még egyszer újra)” című dalhoz készült, filmes hangulatú klipben a Körös-parti üdülőhely szépsége is fontos szerepet kapott. A helyszínválasztás nem véletlen, az énekest ugyanis gyermekkori emlékek kötik Szanazughoz.

Otthonosabb lett a békéscsabai hajléktalanszálló: kerti filagória is épült

8 óra 55 perc
Kisebb, de a mindennapok szempontjából jelentős fejlesztések történtek a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ hajléktalanszállóján. Az intézmény udvarán kialakított új elemek élhetőbbé és emberközelibbé teszik az ott élők mindennapjait.

Bevonták a jogosítványát, a kormányablakban viszont az állította, hogy elveszett

9 óra 48 perc
Közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 32 éves büntetett előéletű kétegyházi férfival szemben, aki bevont jogosítványáról az állította a kormányablakban, hogy az elveszett.

Szabadidős és a gyermekek fejlődését szolgáló infrastruktúra fejlesztése

10 óra 40 perc
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja II. keretében „Szabadidős- és gyermek fejlődését támogató infrastruktúrák felújítása, fejlesztése, továbbá gyermekek járási nyári és napközis táboroztatása a békéscsabai járásban "B" (4009)” címen Békéscsaba, Csorvás, Doboz, Szabadkígyós, Telekgerendás és Újkígyós települések önkormányzatai közösen nyújtottak be fejlesztési igényt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

Kidőlt egy fa a Penza lakótelepen

11 óra 27 perc
Vasárnap este dolgoztak a tűzoltók a Penza lakótelepen Békéscsabán, miután kidőlt egy fa.

Szurkolói galéria: Csabán is sokan drukkoltak a világbajnokság döntőseinek

12 óra 2 perc
A város megtelt szurkolói élettel, de nem volt akkora a pezsgés, mint mikor hazai csapat játszik. A belváros vasárnap nem megszokott tömeget vonzott, a viszonylag eseménytelen mérkőzésen egyszer hallhattunk nagyobb ujjongást.

Iskolakezdési támogatás: Szerdáig kell jelezni az iskolának, ha SNI-s a gyermek

12 óra 55 perc
Legkésőbb július 22-ig kell a szülőknek az iskola felé jelezni a gyermek sajátos nevelési igény (SNI) állapot fennállását, hogy az információ szerepeljen az oktatási nyilvántartásokban és jogosultak legyenek az iskolakezdési támogatásra – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán a szociális- és családügyi miniszter.

Meddig jár a családi pótlék az érettségi után?

13 óra 51 perc
Nagyot csalódhatnak a családi pótlékra jogosult szülők, ha nem jelentik be időben, hogy leérettségizett a gyerekük.

Ruhacsodák és bábkészítés: izgalmas múzeumi programok júliusban, Szarvason

14 óra 43 perc
Gazdag kulturális programkínálattal várja a látogatókat a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és a Ruzicskay Alkotóház a következő napokban. Az érdeklődők rendhagyó ruha- és ékszerkollekciókat ismerhetnek meg közelebbről, a hétvégén pedig saját kezűleg is alkotásba lendülhetnek egy kreatív workshop keretében.

Kellemes nyári idő várható a héten

15 óra 51 perc
Kellemes nyári idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad és a hajnalok is frissítőek lesznek. A szél élénk, olykor erős lesz. Csütörtökön átmenetileg megnövekszik a felhőzet és megnő a csapadék esélye, de a hétvégére ismét jellemzően száraz idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Napelemesek, figyelem! Új előrejelzést indított a HungaroMet

16 óra 37 perc
Különleges, a napenergia-termelést és a levegőminőséget érintő szolgáltatással bővítette kínálatát a HungaroMet Zrt. a légszennyezettséggel foglalkozó tematikus oldalán. A platformon mostantól elérhető az úgynevezett aeroszol optikai mélység (AOD) előrejelzése, amely megmutatja, hogy a levegőben lebegő apró szilárd és folyékony részecskék mennyi napfényt szórnak szét vagy nyelnek el.

Hírek

Cím
Intézkedések a koronavírus-járvány ügyében 2020.3.15.

2020.…

Nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés

Kérjük, aláírásával támogassa a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális…

Falugazdász fogadóórája

Értesítjük a tisztelt Lakosságot, hogy …

Farsangoltak az ovisok 2020

 

Hagyományainkhoz híven február végén az idén is maskarába bújtunk és jó hangulatú…

Farsang 2020

Nagyszerű hangulatban telt az idei farsang. Volt jelmezverseny, kiszebábégetés, fánk, tombola…

Kreatív foglalkozás a könyvtárban

Már harmadik alkalommal hívta alkotni és önkifejezni Szodorai Timi - aki községünkben nőtt fel…

Őszi óvodás gyulai kirándulás vonattal

Szép emléket hagyott a gyulai vonatozás ovisaink életében. A közlekedési téma felbukkanásakor…

Dirmeg, dörmög - avagy várjuk a medvét

Próbáltuk mi is követ az időjósló szokásokat. A medvés mondókák, énekek, mesék mellett…

Új ajándékunk

Jótékonysági bálunk rendezése folyamán kerültünk kapcsolatba a

Aladin a színházban

2020 január 31-én másodi szíházi előadás az évadban. Az Aladin gyermekbarát feldolgozására az…

Oldalak