Behir.hu

Feliratkozás Behir.hu hírcsatorna csatornájára Behir.hu
Frissítve: Ennyi ideje: 1 óra 25 perc

Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjaztak

2 óra 8 perc
Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.

Megyei rangadón csap össze egymással az Előre és a Termál FC

3 óra 8 perc
A bajnokságot gyengébben kezdő, három forduló után kétpontos Békéscsaba 1912 Előre az eddig hibátlanul éllovas Gyulai Termál FC-t látja vendégül a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjában.

A megengedett sebesség több mint duplájával hajtott egy férfi Mezőhegyesen

4 óra 16 perc
A rendőrség arra figyelmeztet: másokat veszélyeztet, aki a megengedett

Több mint tanszergyűjtés: idén kerékpárokkal is segítik a családokat

6 óra 23 perc
Ismét összefogtak Békéscsabán, hogy megkönnyítsék a nehezebb helyzetben élő családok számára az iskolakezdést. Botyánszki Bence és Bonnyai Sándor kezdeményezésére iskolatáskákat, tanszereket és idén már kerékpárokat is gyűjtenek a gyermekeknek.

Bogdán Annabella 22. helyen zárt gerelyhajításban az atlétikai Eb-n

6 óra 41 perc
A Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője a selejtező B-csoportjában 54,35 méteres teljesítménnyel a 12. helyen végzett, összesítésben pedig 22. lett.

Vulcan Shield Hungary – csúcstechnológia, jó hangulat, magyar dolgozók

7 óra 16 perc
A Vulcan Shield Hungary békéscsabai üzemében már megkezdődött a termelés. Komjáti Lóránt operációs vezető segítségével betekintést nyerhettünk abba, miért éppen a viharsarki megyeszékhelyre esett a beruházó választása, milyen speciális anyagok készülnek a gyárban, és hány új munkahelyet teremthet a beruházás a jövőben.

A magyar csapat, köztük egy gyulai diák nyert a közgazdasági diákolimpián

8 óra 16 perc
Az ötfős magyar csapat – melynek a gyulai Nacsa Domán is tagja volt – megnyerte a makrogazdasági csapatversenyt, amelynek fődíjaként a fiatalok részt vehetnek a Florida State University háromhetes online mikroökonómiai kurzusán, 2027 tavaszán.

Fehéraranyat nyert a szarvasi pékműhely spenótos–fokhagymás kenyere

9 óra 31 perc
Országos sikert ért el a szarvasi Szeretetem Pékműhely: a Magyar Pékszövetség Szent István-napi kenyérversenyén a műhely spenótos–fokhagymás kenyere a második helyen végzett az Innovatív kenyér kategóriában.

Zebránál várakozó motorosba csapódott egy gyorshajtó autó Békésszentandráson

10 óra 15 perc
Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 21 éves karcagi férfival szemben. A büntetlen előéletű fiatal sofőr a megengedettnél jóval gyorsabban hajtva, figyelmetlensége miatt fékezés nélkül csapódott be egy kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt várakozó segédmotorosba Békésszentandráson.

Tisztul a holtág: megkezdődött a hínár és a békalencse eltávolítása Szarvasnál

10 óra 53 perc
Megkezdődött a nagy mennyiségben elszaporodott hínár és békalencse eltávolítása a Szarvas–Békésszentandrási-holtág torkolati szakaszán. A beavatkozásra a vízminőség romlásának megelőzése érdekében van szükség.

Agrometeorológia: nincs kilátás nagy területre kiterjedő esőre

12 óra 10 perc
Számottevő mennyiségű, nagy területre kiterjedő esőre a jövő héten sincs kilátás, így az aszály tovább fokozódik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai előrejelzésében.

Hőség - Visszatér a kánikula a hétvégére

13 óra 16 perc
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Szeretem a neurológiát, szeretek gyógyítani: Újra Orosházán dr. Fodor Zsuzsanna

14 óra 25 perc
Az orvosi egyetem elvégzése után közel három évtizedig gyógyított az orosházi kórházban, majd több mint 10 évig háziorvosként tevékenykedett. Most pedig ismét visszatért, 2026. augusztusától az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet neurológiai szakrendelésén praktizál. Sok terve van, és több évtizednyi gyógyítás után is tele van ambícióval.

Világhírű tenor Békéscsabán – José Cura és Szamosi Szabolcs adott koncertet

2026, augusztus 13 - 21:41
Különleges zenei élményben volt része a békéscsabai közönségnek augusztus 13-án, szerdán este. Az evangélikus nagytemplomban a világhírű argentin tenor, José Cura és Szamosi Szabolcs orgonaművész adott közös koncertet az OrgonaPont sorozat részeként.

Hírek

Cím
Változik a települési ügysegéd ügyfélfogadási rendje

Álláslehetőség

Munkavállalót keresünk az alábbi pozíciókba:

(Lásd a letölthető dokumentumban)

Terepakadályfutó verseny meghirdetés

A Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Honvéd Rákóczi Sportegyesület és…

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2022. július 04. (hétfő) és 2022. július 08. (péntek…

Lakossági tájékoztatás fogorvos változásról

Békés, Teleki u. 5. szám alatti fogorvosi rendelőben helyettesként dr. Péter Sándor fogorvos…

Pedagógusnapi köszöntés

Pedagógusnap alkalmából 2022. június 7-ére, a…

A Bélmegyeri Önkormányzati Konyha energetikai fejlesztése

Bélmegyer Község Önkormányzata 2018 decemberében a TOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek…

Gyermeknapi mókázás a Bélmegyeri Óvodában

A ballagási készületek sűrű forgatagában üdítő pihenés volt az elő gyermeknapi tevékenység a…

Ovis ballagás 2022.

"Billegünk,
ballagunk,
mindent körbejárunk;
itt vagyunk
meg ott…

Óvodások anyák napi köszöntései

Nagy izgalommal készültek községünk ovisai az év egyik legszebb ünnepére, az anyák…

Oldalak