Hírolvasó

Közös segítség – Közel százhúszezer forint gyűlt össze a koraszülöttek részére

Behir.hu - 9 óra 15 perc
Idén harmadik alkalommal adott át adományt közösen a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a Hunguest Hotel Gyula a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány részére, szerdán délelőtt. Az összeg a szálloda vendégeinek rendezett szilveszteri gálavacsorán gyűlt össze adományokból, melyet a kastély báltermében tartottak.

Életmentő segítség a fagyban: 1353 – Ön is segíthet az adományvonal hívásával

Behir.hu - 10 óra 8 perc
A 1353-as adományvonalon a leginkább veszélyeztetett családok, gyermekek támogatásához lehet hozzájárulni.

Pszichothrillert mutatnak be a Békéscsabai Jókai Színházban

Behir.hu - 11 óra 2 perc
Halasi Imre rendezésében mutatják be Patrick Hamilton Gázláng című pszichothrillerét a Békéscsabai Jókai Színházban január 20-án.

Közös képviselőként eljárva több társasházat károsított meg a gyulai nő

Behir.hu - 11 óra 56 perc
Folytatólagosan üzletszerűen elkövetett sikkasztás 3 rendbeli bűntette, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy büntetlen előéletű 65 éves gyulai nővel szemben, aki közös képviselőként eljárva károsított meg három gyulai társasházat.

Január 14-én bezár a volt csabai kishíd több mint 100 esztendős trafikja

Behir.hu - 12 óra 53 perc
Szomorú hírt posztolt a minap a Facebook oldalán Sztrehovszki Zsuzsanna, a békéscsabai Réthy híd (korábban kishíd) trafik tulajdonosa: a legendás dohányáruda január 14-én, szerdán bezár.

Minden korábbinál több külképviseleten lehet szavazni április 12-én

Behir.hu - 13 óra 47 perc
Minden korábbinál több, 151 külképviseleten szavazhatnak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar választópolgárok, akik az országgyűlési képviselők választásán nem tartózkodnak Magyarországon.

Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt

Behir.hu - 14 óra 42 perc
Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt a 26. Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként - közölték a szervezők kedden.

KSH: 2025-ben átlagosan 4,4, decemberben 3,3 százalékkal nőttek az árak

Behir.hu - 15 óra 49 perc
2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Aktuális pályázati és fejlesztési lehetőségekről értesültek gyulai vállalkozók

Behir.hu - 2026, január 13 - 19:10
Évnyitó vállalkozói fórumot tartott a Gyula Város Önkormányzata kedden este. Az Erkel Ferenc Művelődési Központban megrendezett eseményen Szabados Richárd felelős államtitkár tájékoztatta a jelenlévő kis- és középvállalkozókat a 2026-os év pályázati és fejlesztési lehetőségeiről.

Választás: Az országos listát állító pártok megbízottakat küldhetnek az NVB-be

Behir.hu - 2026, január 13 - 18:40
Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-ére írta ki a parlamenti választás időpontját. Az országgyűlési választás kitűzését követően a jogszabályok értelmében módosul a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) személyi összetétele.

Békés megye hírei - Híradó - 2026. 01. 13.

Behir.hu - 2026, január 13 - 18:00
A Békéscsabai Médiacentrum, 7.tv Híradója. - 2026. 01. 13.

Fuvarmegbízások kapcsán csapott be több embert a nagykőrösi férfi

Behir.hu - 2026, január 13 - 17:46
Különösen nagy kárt okozó folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és további 3 rendbeli jelentős kárt okozó szintén folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy büntetlen előéletű 47 éves nagykőrösi férfival szemben, aki fuvarmegbízások kapcsán csapott be és károsított meg három szállítmányozással foglalkozó vállalkozást, valamint pénzkölcsön kapcsán egyik ismerősét.

Mindenhol visszavonták az ónos eső miatt kiadott másodfokú riasztásokat

Behir.hu - 2026, január 13 - 16:52
Mindenhol visszavonta az ónos eső miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat kedd délután a HungaroMet Zrt.

Jógyakorlatok a könyvtárakban – szakmai napot tartottak Békéscsabán

Behir.hu - 2026, január 13 - 16:00
Minőségirányítási szakmai napot tartottak a Békés Megyei Könyvtárban. A könyvtárak vezetői, szakemberei a jól bevált gyakorlataikat osztották meg egymással.

Herczeg T. Tamás: A csabai egy jó adottságokkal rendelkező színház

Behir.hu - 2026, január 13 - 15:15
Január 1-jétől Herczeg T. Tamás a Békéscsabai Jókai Színház új igazgatója. A direktort egyebek mellett arról kérdezte a 7.Tv Művészbejáró című magazinjában Varga Diána műsorvezető, hogy milyen színházat képzel el Csabán.

Hol van már a csabai hó? – A kerósok hátán, Kossuth vállán, Munkácsy bajszán

Behir.hu - 2026, január 13 - 14:21
Na, Fiam, jól nézd meg, mert lehet, hogy 10 évig nem látsz ilyet – mondta kedd reggel egy hölgy Lilinek, majd egy takarót húzott a fejére és betette a kerékpár kormánykosarába. A csabai kiskutya életében idén látott először hót. (Havat.)

A Magyar Értéktár része lett a Szarvasi Arborétum

Behir.hu - 2026, január 13 - 13:27
Magyarország legnagyobb arborétuma, mely közel 80 hektáron terül el, immár a Nemzeti Értéktárat is gazdagítja szépségeivel. A frissen behavazott Pepi-kert, mely egész évben nyitva áll, most már méltán kiemelt helyet foglal el hazánk természeti szépségei között.

Hírek

Cím
Computeres látásvizsgálat

FIGYELEM! 
Computeres látásvizsgálattal egybekötött szemüvegrendelést tartunk 2022.…

Óvodai beiratás a Bélmegyeri Óvodában a 2022-2023 nevelési évre

HIRDETMÉNY

Értesítjük a Tisztelt…

Frida és az óvodás gyerekek

Ősz óta kedves látogatónk Pocsai Emese kiképzett kutyusával Fridával. A gyerekek és felnőttek…

Ebzárlat

HATÁROZAT 
A Békés Megyei Kormányhivatal mint élelmiszerlánc-biztonsági és…

Meghívó közmeghallgatásra

Bélmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. március 29. napján (kedd) 17:00 órai…

Hulladékszállítás II. negyedév

DAREH 2022. II. negyedévi ügyfélfogadási rend és II. negyedévi hulladékszállítási naptár…

Ünnepi hulladékszállítási rend húsvét

Ünnepi hulladékszállítási rend Bélmegyeren :

Adománygyűjtés az Ukrajnából érkezők részére

 

Gyűjtés helye: Békéscsaba, Bajza u. 15. hétfőtől- csütörtökig: 8- 16 óráig, vagy…

Kiemelt kamatozású babakötvény

Legjobb gondoskodás gyermekéről a Start-számlán…

Falugazdász ügyfélfogadás

Tisztelt Termelők! 
Bélmegyeren a falugazdász ügyfélfogadása 2022.01.28-án 8:00-11:30…

Oldalak